Motiváltnak lenni

Nagyon különböző emberek vagyunk, ezért sokszor nehezen értjük meg egymást egy munkahelyen. Ezek generálják a feszültségeket, konfliktusokat, nézeteltéréseket közöttünk de minél bölcsebbek vagyunk, annál inkább látjuk, hogy ezeket az esetek többségében lehet és szükséges kezelni. Ezért hasznos eszköz a személyiségteszt, motivációs térkép és egyéb, az emberek viselkedését megmagyarázó eszköz. Egy ilyen teszt kitöltése mellett elengedhetetlen a személyes konzultáció és a szakemberek bevonása, hiszen objektíven az eredményeket az utóbbiak tudják kiértékelni. Érett emberként felismerjük, hogy az összhangra, harmóniára való törekvés fontosabb a saját igazunkhoz való beteges ragaszkodásnál. Mérlegelni kell, hogy egy adott munkahelyet érdemes-e feláldozni, érdemes-e váltani egy meg nem oldott konfliktus miatt, ezért válságos helyzetekben szakembert kell felkeresni. Az ember társas lény, szeret és szükségszerű is beillenie egy csapatba, társaságba, de emellett szeret kibontakozni és jó hangulatban tevékenykedni, dolgozni. A háttér, a tanult és örökölt sémák és egyéb tényezők mind befolyásolják az egyes egyének viselkedési formáit. A tudomány és a technika, illetve az emberi tudás fejlődése következtében ma már hatékony módszerek állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból, hogy tudjunk beilleszkedni egy közösségbe, vagy feltaláljuk magunkat egy helyzetben. A személyiségtesztek nagyban segítenek önmagunk jobb megismerésében, a motivációs térkép pedig kizárólag a motivációra fókuszál így támpontot adva az egyénnek a karrierválasztásban, foglalkozásban, munkában. Köztudott, hogy ha valaki nem motivált egy feladat elvégzésében, azt nem tudja magas minőségben véghezvinni. Érdemes tehát élni ilyen lehetőségekkel.

Hozzászólás írása