Gyereknap

Május hónapja hivatott bizonyos családi szerepek ünneplésére. Május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat, utolsó vasárnapján pedig a gyermekeinket. Az édesanyák számára köszöntéseket tartogatunk erre a napra, esetleg közös kikapcsolódást, míg a gyermekek számára mindenféle élménydús programmal töltjük fel ezt a vasárnapot.

Ugrálóvárak, lufik, arcfestés, zenei előadások, bábszínház, kézműves foglalkozások, sportjátékok teszik színessé és mindig feledhetetlenné a gyermekek napját. Nagyszerű hagyomány ez, hiszen a gyermekkor valóban egy ünneplendő időszak, amit érdemes élményekkel, örömökkel teletölteni.

Gyerekkorban nagyon fontos a minél több pozitív élmény szerzése, a család ünneplése, ahol a szülők is igyekeznek sok érdekes élménnyel gazdagítani gyerekeik számára ezt a nagyon fontos és feledhetetlen időszakot. Hiszen ebből fognak táplálkozni későbbi, felnőtt éveik során, amikor már a nagybetűs élet nagybetűs kihívásaival kell szembenézniük. Ezért amíg lehet, ki kell élvezni a gyermekkor nyújtotta felhőtlenséget, hogy a nehezebb időszakokban is ott legyen az önfeledt emléktár, amiből meríthet örömöket.

Hozzászólás írása