Fogápolás gyermekkorban

Az igényes fogápolás alapjait a gyermekeknél már egész pici korban érdemes lehelyezni. Az első tejfogacskák kibújását követően már elkezdhetjük az úgynevezett babafogkefe használatát, amelynek finom gumiból kialakított gömb alakú fejecskéje van. Ebben az időszakban a gyermek szívesen fogja szájába venni éppen kibúvó fogacskái miatt.

Amikor már a hátsó tejfogacskák is kibújtak, érdemes áttérni az ujjunkra húzható fogkefére. A fontosabb étkezéseket követően a fogakat finoman át lehet vele dörzsölni, de ezt mindig kedves, játékos formában tegyük, hogy a gyermekkel megszerettessük ezt a számára későbbiekben oly fontos tevékenységet.

Nagyobb figyelmet kap a napi rendszeres szájápolás a gyermek tizennyolc hónapos korától. Az anyatejen kívül ekkorra már szinte mindent ételt fogyaszt, így a tejfogak szuvasodásának esélye is egyre nagyobb. A változatos étrend mellett fontos figyelmet fordítani az egészséges táplálkozásra, a zöldségeket és a gyümölcsöket előnyben részesíteni az édességekkel szemben. A kisgyermek ezekkel szemben eleinte lehet elutasító, mivel ízérzéke még nem fejlődött ki olyan módon, mint egy felnőttnek, s az édes ízeket jobban érzi. Ezért fontos kitartónak, de semmiképp sem erőszakosnak lenni ezen a területen, a későbbi étkeztetések meghálálják majd ezt a befektetést.

Hároméves kortól már fontos a fogkrém használata is; ebből eleinte elég egy borsószem nagyságú adag. A gyermekfogkrémek fluoridtartalma csökkentett, és bár szakemberek véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, hogy ennek a mennyiségnek a lenyelése ártalmas-e a gyermeknek, ha mindenképpen meg akarjuk magunkat nyugtatni, most már kaphatóak fluorid nélkül készülő gyermekfogkrémek is.

Ettől a kortól kezdve már lehet őket tanítani a helyes fogmosásra is. Ennek legmegfelelőbb módja, a közös esti fogmosás. A gyermekek mintát követnek, élvezik, hogy már olyan dolgokat is tehetnek, amit apu és anyu. A fogmosások sűrűségét ekkor már napi két-három alkalomra érdemes növelni, alkalmazkodva a gyermek étkezési szokásaihoz.

A kisgyermeket már óvodás korától érdemes félévente kontrollra vinni, ahol a gyermekfogászaton átnézik fogacskáit, mindeközben megbarátkozik a fogorvosi rendelővel, ahol sokszor játékos módon ismertetik meg a különböző eszközökkel. Amikor mégis szükséges lesz a kezelés egy szuvas fog miatt vagy a fogváltás következtében, sokkal nyugodtabban fogadja a kezeléssel járó eseményeket is.

Hozzászólás írása