A család éve

A romantika, amiben mindent feltaláltak.

Személy szerint sokáig nem szerettem a romantikát, mert úgy éreztem, hogy túlfűtött érzelmekről, szélsőséges, megfontoltságot nélkülöző lelkiállapotok ábrázolásáról szólnak az ezen stíluskorszakban írott művek. Bár persze ez az álláspont is szélsőséges, hiszen már csak ha a magyar irodalmat tekintem, és annak három nagy romantikus költőjét: Petőfit, Aranyt és Vörösmarty Mihályt, akkor is elmondható, hogy azért nem csak a meggondolatlanság és a túlfűtött lelkület jellemzi a romantikát. Hiszen ha egy kicsit tovább megyünk a középiskolai tananyagon, akkor láthatjuk, hogy még Petőfinél is többről van szó, pedig ő illeszkedik leginkább ebbe az általam olyannyira ellenszenves túlfűtöttség kategóriájába.

De végső soron nem is magyar szerzőkről, költőkről akarok beszélni, hanem leszűkítve a romantika világirodalmi törekvőit, William Blake-re szeretnék kicsit összpontosítani, és róla szeretnék pár szót szólni, de egy meglehetősen nagy kitérővel kezdve:

Szeretem a sorozatokat, de nem ezeket az egy kaptafára épülő, pusztán szórakoztató, unaloműző, figyelemelterelő alkotásokat szeretem, hanem azokat, amik kulturális alapra épülnek, különleges módon interpretálnak egy tematikát, nem ragaszkodnak pusztán a történet elbeszélésre, hanem apró jelek elhintésével megfogják az olvasottabb, műveltebb nézőket, akik észreveszik a sorozatban elrejtett kis kulcsokat, és nem pusztán a „gyilkos” kilétét derítik ki a történet végére, hanem egy teljesen új megvilágításban látják utána a történelmet, az irodalomtörténetet, egy egész életművet.

Személy szerint számomra ezért volt hatalmas élmény a Vikingek sorozat, hiszen egy számomra korábban kevésbé ismert történeti korszakot dolgozott fel a sorozat (azaz dolgoz fel, mert szerencsére nincs még vége), valamint ezt kiegészítették az általam ismert keresztény hitvilág és a skandináv mitologikus hitvilág elemeivel. Soha nem láttam még olyan sorozatot, mely ilyen jól bemutatta volna két vallás egymás mellett élését, valamint a harcaikat egymás ellen. Úgy gondolom, hogy nem is a Ragnar és fiainak története itt a kulcs, hanem hogy hogyan jut el a viking fejedelem az Odinban való hittől addig, hogy meg merje kérdőjelezni a saját vallását és hitvilágát. Ennek a teológiai háttérmozzanatnak a jelentősége szerintem zseniális a sorozatban, de sajnos a legtöbben nem emiatt nézik.

Nem fogom az összes hasonló sorozatélményemet feldolgozni a cikkben, hanem rátérek az aktuális sorozatra, mely elvezetett Blake-hez. Újabban a The Frankenstein Chronicles sorozatot nézem, mely egy elég durva krimi, inkább thriller… az 1800-as évek elején játszódik a történet, mivel Blake halála a második részben következik be, ezért 1827 lehet a pontos dátum. A történet három nagyobb szálon fut:

1. az orvostudomány rohamos fejlődése (anatómia, sebészet) – ezzel párhuzamosan persze jelen van a természetfelettitől, a vallástól való elszakadás, hiszen többnyire a tudomány ezzel jár.
2. a történet második nagyobb vonulata kezd kibontakozni a művészetben, mely valahogy megragad a természetfeletti és a materializmus kettőseként, egyfajta közvetítő szerepnek tűnik ez, mely magyarázatot ad a világ dolgaira egyfajta szimbolikus, metaforikus kódolási technikával. Ebben játszik szerepet Blake, és a későbbiekben feltételezhetően Mary Shalley is.
3. a harmadik irány pedig az átlagemberek világa: akik nem tudósok, nem művészek, akik csak élni akarnak. Ide tartozik a nyomozó karaktere, akit Sean Bean alakít.

A történet lényege, hogy az orvosok vitatkoznak azon, hogy vajon milyen orvosi módszerek, műtéti eljárások engedhetőek meg, mi számít etikusnak, vallási szempontból elfogadhatónak, egyáltalán figyelembe kell –e venni a vallást, ha gyógyításról van szó, rosszat teszünk –e azzal, ha egy szervet kiveszünk a halottból és áttesszük egy még élőbe, hogy javítsunk annak életfunkcióin, megmentsük, meghosszabbítsuk az életét? Hullagyalázás ez? Megakadályozzuk a halott feltámadását ezáltal? Persze ez erkölcsi vitákhoz vezet, és látszólag minden tudománnyal foglalkozó ember gyanússá válik, hiszen a haladást nem akarják megállítani.

Mellette a történetbe fűződik egy paranormális szál is, Sean Bean egy halott gyereket talál a parton, aki megragadja a kezét. Valóság volt? Képzelődés? Főhősünk már korábban is átélt furcsa látomásos élményeket egy korábbi tragédia és egy betegség révén. Vajon ki az, aki halott gyerekek testét gyűjti össze, vagy épp gyilkolni sem rest, hogy orvos kísérleteket hajtson végre rajtuk? Vajon az egész csak fikció, tényleg minden a világban megmagyarázható a tudománnyal? Vagy pedig igenis jelen van a természetfeletti, és a gonosz korunk társadalmában is? Vajon fikció, amit Mary Shalley írt a Frankeinsteinben, vagy lehetséges emberi részekből létrehozni egy új, működő testet?

A sorozat az emberi teremtésvágyat vizsgálja, mely kezdetektől megvan bennünk, és mely elvezetett korunk biológiai kísérleteihez, a klónozáshoz ötletéhez.

Miképp kapcsolódik ez a romantikához? A romantika tele volt újító szándékú költőkkel, akik létrehozták a krimit, a sci-fit stb. Nem véletlen, hogy ebben a korban Mary Shelley ilyen emberkísérletekről, teremtésről ír, mint a Frankeinstein. Hiszen ez nem más, mint a robottechnika és a génmanipulácó megelőzője. Ugyan így jelen van a korban a krimi műfaja, nem sokkal később születik meg Arthur Conan Doyle, az 1850-es években, aki a krimi irodalom egyik ősatyja.

Blake pedig a természetfeletti és az emberi közötti világ képviseletének szimbolikus alakja. Két nagy kötete, Az ártatlanság dalai és A tapasztalás dalai a gyermeki ártatlanságból való átváltozást írja le, mely lényegében azt takarja, hogy egy ártatlan, Istenhez még olyan közel álló gyermek miképp torzul el a bűnök, a tapasztalatok során. Ennek szimbolikus állatpéldái a bárány és a tigris, melyekről egy-egy verset is írt a kötetekben. A sorozatban is jóformán erről van szó: gyerekek, akik ártatlanok, áldozatul esnek a „szörnyetegnek”, aki egy felnőtt férfi arcát viseli. Az ártatlanság és a gonoszság szembeállítását a gyerek és a felnőtt metaforáján keresztül érzékelteti a sorozat, mely tele van Blake utalásokkal azon felül is, hogy szerepel is benne a haldokló költő, aki a nyomozót ellátja pár homályos információval, és mintegy sejteti, hogy milyen úton kell továbbhaladnia, hogy megtalálja a gyerekek gyilkosát.