A 3D kerítés különleges megjelenése

Azt követően, hogy elköltöztünk új, álomházunkba, mindent berendeztünk, szépen belaktuk a szobákat és azt gondoltuk a férjemmel, hogy végre itt az alkalom, hogy megvalósítsuk egy régi álmunkat és a teraszon reggelizzünk. Összedobtam a rántottát, sajtot szeltem, a férjem kávét csinált, majd kicuccoltunk narancslével és minden extrával egyetemben a romantikusnak szánt reggelihez.

Letelepedtünk, majd életem párja megszólalt: “húha, valamit elfelejtettünk!” Mire én értetlenül körbenéztem az asztalon és visszakérdeztem: “azt hittem megbeszéltük, hogy nem halmozzuk az élvezeteket és a bort csak a vacsihoz isszuk meg!” – mire ő: “Jaj nem a borról beszélek, hanem a 3D kerítésről!”

Mire értetlenül oldalra néztem és valóban. A fél lakótelep minket bámult az utcáról, mert elfelejtettük megvásárolni a korábban már kiválasztott kerítést.

Az eredeti kerítés nem volt épp a legjobb állapotban, melynek nem örültünk annyira, hiszen állatbaráttá akartuk tenni a kertet, azon túl is privát szférára vágytunk a romantikus reggelikhez. Az volt a terv, hogy 3D kerítés kerül majd az összes oldalra, melyet futónövényekkel fogunk befuttatni.

Azért is esett a választásunk erre a megoldásra, mert a 3D kerítés modernebb megjelenésű és jóval olcsóbb, mint egy bármilyen más kerítéstípus, ráadásul én nagyon szeretem a borostyánt és a futórózsát is, melyek számára ideális a hálós táblás kerítés.

A fémszerkezetbe helyezett fém kerítések többféle színben, igény szerint készülnek, így még egyéni elképzelésünket is bele tudjuk vinni. Duzzogva ugyan de megettük a reggelit a teraszon, majd visszacuccoltunk a házba és a férjem felhívta a kerítéses embereket a Kerítésland csapatából, hogy a héten megkezdődjön a kiválasztott 3D kerítés felállítása. Azóta már privát körülmények között zajlanak a reggelik nálunk.

Hozzászólás írása